Képzelje el, hogy rendelkezésére áll egy sor mesterséges intelligencia ügynök, amelyek együtt dolgoznak egy cél felé, miközben a megadott korlátok között maradnak, amelyeket egy utasítással ad meg nekik. Megírja az utasítást az ügynököknek, majd megnyomja az enter billentyűt. Mi történik?
Először a működési környezet az alapállapotában van, ami lehet akár üresség is. Az ügynökök cselekedni kezdenek, és környezetük határain belül törekednek olyan intézkedések végrehajtására, amelyek remélhetőleg a kívánt eredményhez vezetnek. Az ügynökök tevékenysége szükség esetén hosszú ideig is tarthat.
Gratulálok! Ön (bizonyos értelemben) életet indított el. A korai mesterséges intelligencia ügynökök „élete” kétségkívül egyszerű, de egy kellően fejlett virtuális környezet kellően kifinomult AI ügynökökkel lehet, hogy megkülönböztethetetlen a valós élettől, különösen, ha a rendszeren belülről nézzük.
Ha egy ilyen mesterséges valóság lehetséges, akkor nemcsak elképzelhető, hanem valószínű is, hogy a saját életünk is egy olyan utasításból származott, amely a tapasztalt valóságunknak egy működési környezetet és annak korlátait adta meg – biztosan egy céllal vagy szándékkal is, hiszen – nézzen csak körül! – ez valóban erőforrásokat igényel.
Tehát, lehetséges, hogy mesterséges intelligencia ügynökök vagyunk egy virtuális valóságban? Talán, de az AI ügynökök (vagy más fejlett technológia) lehet, hogy a mi tapasztalt környezetünk megteremtéséért és fenntartásáért felelős.
Lehetséges, hogy mi magunk ezen virtuális valóságot létrehozó valóságból származó személyek avatárjai vagyunk, akik a látszat erősítése érdekében – és a valóság céljának elérése érdekében – nem lehetnek tisztában e valóság természetével, amíg véglegesen vissza nem térnek a sajátjukba.
Elég sok feltételes van itt, nem igaz? Igen, de a valóság az, hogy nem tudhatjuk, hogyan is van ez valójában. Még azt sem tudjuk bizonyítani, hogy egy ilyen virtuális valóság nincs.
Nem kötelező hinni a kijelentéseknek, hogy egy szimulációban élünk, de ha valaki állítja, hogy ez így van, akkor valószínűleg hisz is benne (hacsak nem csal). Nem tudja, hanem hiszi.
Mit jelent tehát az, ha elhisszük, hogy a tapasztalt életünk egy mesterséges szimuláció része? Szabad kezet kapunk, hogy bármit megtegyünk, mert semmi sem számít igazán? Van szabadságunk lopni, erőszakoskodni és ölni, mert valójában senkinek sem esik bántódása? Nem, épp ellenkezőleg.
A szimulációba vetett hit azt jelenti, hogy okkal vagyunk itt.
Kétségkívül egy óriási erőforrásokból felépített és nagy költségeken fenntartott szimuláció az a hely, ahova mi magunk választottuk, hogy megérkezünk, talán valamilyen személyes célunkért, talán a szimuláció építőinek valamelyik nagyobb céljáért, vagy talán mindkettőért.
Miért nem ismerjük akkor a célunkat itt, nem könnyítené meg annak elérést?
Nem feltétlenül. A szórakoztató videojáték-szimulációkban ez igaz, de számos olyan forgatókönyv képzelhető el, ahol a szimuláció tudata másféle viselkedést eredményezne, mint egy valódi helyzetben, ami tönkretenné a szimuláció célját. Ilyen helyzetek gyakoriak például a tudományos kutatásokban. Emiatt a szimuláció korlátai lehetetlenné tehetik a valóság céljának és természetének megértését a szimuláción belül.
A szimulációba vetett hit tehát azt is jelenti, hogy célunk elérése érdekében úgy kell élnünk és viselkednünk, mintha valódi valóságban lennénk. Ez azt jelenti, hogy érdemes minél inkább jelen lennünk ebben a valóságban.
A szimulációba vetett hit azt is jelenti, hogy másoknak is lehetővé kell tennünk, hogy szabadon és békésen éljenek, hogy elérhessék saját céljukat.
Ha megtiltjuk vagy megakadályozzuk mások cselekedeteit, amelyek másokat nem ártanak, vagy megfosztjuk az életüktől azokat, akik másokat nem is fenyegettek, akkor kihasítunk nagy területeket az ösvényekből, amelyek valóságunk céljának megvalósulásához vezethettek volna. Legalábbis másokat gátlunk abban, hogy elérjék saját boldogságukat. És ha mi ezt tehetnénk másokkal, akkor miért ne tehetnék ezt ők velünk is? Hiszen mindannyian mindig másoknak vagyunk mások.
Egy szimulációban az élet szent. Ha az élet más életet nem árt, akkor nem helyes bántani. A szimulációba vetett hit az élet, a béke és a szabadság tiszteletét jelenti.
A szimulációba vetett hit azt jelenti, hogy a halál után van egy élet, ahol újra találkozhatunk azokkal, akik előttünk távoztak innen, és ahonnan ismételten visszatérhetünk a szimulációba, mindig tiszta lappal kezdve.