Nem lekicsinylő-e a valóságot szimulációnak nevezni, mintha mindaz, amit itt tapasztalunk, nem lenne valódi?
Nem, ha szimulációban élünk, akkor ez a kívülállók számára pontos és megfelelő kifejezés. Ugyanígy nevezzük az általunk alkotott szimulációkat is. Ha pedig egy általunk létrehozott szimuláció belsejében újabb szimulációkat hoznának létre, akkor azt a szimulációt (a maga nyelvén, természetesen) szimulációnak neveznék, míg a mi alkotásunkat valóságnak hívnák.
A különbség a valóság és a szimuláció között abban rejlik, hogy hol használják a kifejezést. Mi a tapasztalt környezetünket valóságnak nevezzük, az általunk létrehozott környezeteket pedig szimulációknak. A szimulációinkban ezek valóságként élnék meg, legalábbis amikor már elég fejlettek ahhoz, hogy az ott lévő entitások véleményt alkossanak a valóság természetéről.
Hasonlóképpen, abban a valóságban - nevezzük Arkhenek - amely létrehozta az általunk tapasztalt valóságot, szimulációnak neveznék, magát Arkhét pedig valóságnak.
Más szóval, minden valóság a teremtőik szemében szimuláció, a bennük élők számára pedig valóság. Az egyetlen kivétel a szabály alól az eredendő valóság, Anarkhe, amelyet nem hoztak létre, pusztán létezik, és amelyből minden más valóság ered.
Mi van, ha az eredendő valóságban élünk? Akkor a valóságot szimulációnak nevezni hiba lenne, nem?
Igaz, az lenne. De ahogy már korábban is beszéltük, valószínűtlen, hogy az eredendő valóságban élünk, ha a szimulációk létrehozása lehetséges.
A mi valóságunk lehet Anarkhe, de évezredeken keresztül arra a következtetésre jutottunk, hogy az általunk megélt valóság nem Brahman, Tao, Sunyata, Mennyország vagy Al-Haqq, hanem valaki vagy valami alkotása vagy illúziója, amely alatt, mögött vagy kívül valós, de számunkra felfoghatatlan valóság - Arkhe - rejlik.
Bár manapság a materializmus, empíria és racionalizmus fényében azt a valóságot tekintjük az egyetlen létező valóságnak, amit tapasztalunk és észlelünk, az igazság az, hogy minden szimuláción belül a materialista, empirikus és racionális megközelítés ugyanarra a következtetésre vezet. A szimuláción belül nem lehet megfigyelni a külső valóságot, mert az megsértené a szimulációt, és annak célját ellensúlyozná.
A tudományos megközelítés tehát csak azt tudja elmondani, milyen az általunk tapasztalt valóság. Nem tudja megmondani, hogy az a valóság, amelyben élünk, valódi-e.
Hogyan tudunk akkor jelen lenni egy olyan valóságban, amely nem is feltétlenül valódi?
Még ha a környező valóságnak és akár a testünknek az érzékelése egy szimuláció része is, mi mégis valósak vagyunk. Még ha Arkheből érkeztünk is ide, most itt vagyunk ebben a pillanatban, és ez az egyetlen hely, ahol jelen lehetünk. Belső valóságunk mindig valós, csak meg kell találnunk és éreznünk kell.
Azáltal, hogy a jelenben vagyunk, megtalálhatjuk önmagunkban a bizonyosságot, nyugalmat és békét, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy szembenézzünk a külső tapasztalat bizonytalanságával és kaotikusságával anélkül, hogy szorongnánk vagy összeroskadnánk, miközben lehetőségünk van arra, hogy az általunk megtapasztalt valóságot olyan hellyé alakítsuk, ahol virágozhatunk, szerelmet találhatunk és kibontakozhatunk, és teljesíthetjük ezt a szimulációt és saját létezésünk célját, bármi legyen is az, majd amikor eljön az idő, örömmel térhetünk vissza Arkhéba.