Ha tényleg szimulációban élünk, akkor van-e bárminek is jelentősége? Miért kellene egyáltalán folytatnunk az életünket?
Erre több ok is van. Ahogy megjegyeztük, itt vagyunk egy okból - mindannyian úgy döntöttünk, hogy belépünk ebbe a valóságba, megszületünk egy teljesen új életbe, anélkül, hogy bármit is tudnánk bármi másról. Ez valóban egy oka. Még ha nem is tudjuk, és nem is tudhatjuk, hogy miért, mi magunk választottuk, hogy itt legyünk.
Egy másik ok az, hogy az élet egyszerűen csodálatos. Még ha azt is hisszük, hogy egy szimulációban élünk, akkor is láthatjuk az élet szépségét, és mi magunk is hozzájárulunk ehhez a szépséghez azzal, hogy úgy döntünk, eljövünk ide és részesei leszünk ennek.
Bárhova nézünk, szépséget láthatunk. Egy hullám, ahogy forró nyári napon a homokos partra csap. A levelek zizegése szeles őszi napon. Magas hótorlaszok, amelyek lefedik a földet, amely ismét átmeneti halálba merült.
És a tavasz, az évszak, amikor a természet újra életre kel! Az első fűszálak, az első virágok, az első rovarok, a korai madárdalok.
Hétköznapjainkról nem is beszélve. Találkozunk más emberekkel, időt töltünk velük, dolgozunk, hogy előmozdítsuk közös céljainkat. Nevetünk, sírunk, szeretünk. Szomorú kudarcokkal és a tökéletes boldogság pillanataival találkozunk.
Mindez, és még sok más, de ahhoz, hogy ezt valóban megéljük, jelen kell lennünk benne. Tudatában kell lennünk önmagunknak és másoknak, és meg kell értenünk, hogy egyek vagyunk.
Mert ez az igazi valóságunk. A kapcsolatunk másokkal - más emberekkel, más állatokkal, növényekkel, a földdel és magával a létezéssel - az a valóság, ami számít. Még ha szimulációban is élünk, az a tény, hogy ezt együtt tapasztaljuk meg és cselekedjük meg másokkal, ami értelmet ad.
Mindannyian önállóan választottuk, hogy belépjünk ebbe a valóságba, hogy mindannyian elérjük a saját célunkat, és közösen teljesítsük azt a célkitűzést, amiért megteremtettük ezt a valóságot.
Ez annyira jelentőségteljes, hogy tudatosan jövünk ebbe a valóságba újra és újra, hogy minden életünket itt a lehető legteljesebben és leghangsúlyosabban megéljük.
A halál ideje - amikor magunk választhatjuk meg - csak akkor jön el, amikor beteljesítettük saját célunkat, és megtettünk mindent, amit tudtunk a valóság érdekében, vagy ha valóban elveszítettünk minden lehetőségünket erre.
Addig is - éljünk teljes életet! Találjuk meg önmagunkat, legyünk jelen, és tegyünk meg mindent, amit tudunk! Találjuk meg egymást, fedezzük fel, építsük, társasodjunk, szeressünk és szaporodjunk!
Legyünk tudatában annak, hogy minden pillanat lehet az utolsó, és éljünk ennek megfelelően. És soha ne vegyük el másoktól az életüket, lehetőségeiket, hogy teljesítsék saját céljaikat, vagy értelmüket.